Kedves chain, AmyRebecca, Dina és Cicus! Nagyon szívesen az utolsó részt is!Sokáig tartott, nem volt könnyű, de örömmel fordítottam a sorozatot, mert ilyet, ami ennyire a valós történelmi eseményekre
épül még nem láttunk thai sorozatban. Olvastam, hogy a thaiok is ezért imádták 2018-ban, mert egy csomó mindent ekkor tudtak
meg a történelmük ezen periódusából. Ez még engem, európai embert is érdekel, nemhogy őket.
Másodszorra kezdtem neki a Destined to the Moon sorozanak, és másodszorra is lemondtam róla a harmadik rész után. Egyszerűen
nem köt le, nem hoz lázba, és az már rég rossz, ha csak azért nézem tovább, hogy hátha majd a negyediknél beáll egy fordulat,
ami után tűkön ülve várom a folytatást. Ráadásul a második férfi főszereplő annyira idegesített a túlzó harsányságával, hogy amikor
ő volt színen, mindig letekertem a hangerőt, hogy minél kevesebbet halljak belőle. Rettenetes volt. Nem baj, van időm, mert legközelebb
valamikor ősszel fogunk csak találkozni. Pénteken indulok Angliába, június 8-án jövök haza. Aztán július elején megyek vissza, és szeptember
közepéig maradok. Jó sokat unokázhatok! Már csak négyet kell aludni!