Sziasztok! Így a végére még tele lettem munkával. Egy hülye pályázatnak március 12-én lesz vége, még épp beleesek,
nem úsztam meg, meg kell csinálni a záróbeszámolót, meg a beadni valót. Ma már készen leszek vele, ha minden igaz.
Egyébként mától kezdve minden napból az utolsót töltöm az iskolában. Ez az utolsó csütörtököm például. Jövő hét
szerdán megyek utoljára. Igazából augusztus 28-tól leszek nyugdíjas, most a szabadságomat kezdem el tölteni, utána
április 28-tól kezdődik a felmondásnak az a négy hónapja, amit nem kell ledolgozni.
De jó, hogy nem túl sokat kellett visszaolvasnom.
Kata, guszták lettek a pogik. Jó az nem túlbonyolítva is! Az egyik nagyon kedves kolléganőmnek nem volt türelme
kiszaggatni őket, ezért az övéi mindig kocka alakúak voltak. Úgy is isteni volt.
Gyógyuljatok meg gyorsan! Biztosan nincs nagy baj. Gyógyszer lenne, ha visszatérhetnénk már a régi életünkhöz.
Ildikó, nem tetted fel a fényképem ihlette festményedet, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. Én is nagyon várom a
tavaszt, a meleget, a sok napot. Persze Angliában nem fogom akkora mennyiségben megkapni, amennyiben szeretném,
de ez most nem nagyon izgat, hiszen Lilykéből meg kapok fél évnyit.
Az a jó a falatkás hozzátáplálásban (egymaga eszik a baba, a saját kezével), hogy a gyerek ösztönösen annyit eszik,
amennyit kell neki. Egy falattal se többet. Az ilyen gyerekek, nem lesznek elhízottak, amíg egészséges ételeket kapnak.
Néha elképedünk, hogy mennyit eszik, de ezeket a nagy adagokat mindig valami nagy fejlődés követi. Például, mielőtt
elkezdett volna négykézláb mászkálni, szintén nagyon megnőtt a bevitt kaja mennyisége. Ha elfogyott a tányérjából
az étel, mutogatott a lábas felé, hogy adjanak még neki. Volt, hogy háromszor is repetázott. De a lányom tudta, hogy
erőt, energiát gyűjt valami nagy és új mutatványhoz. Így is volt. Nemcsak mászni kezdett el, hanem fel is állt, amit
aztán nagy lelkesedéssel gyakorolt egész nap. Felállt, leült, felállt, leült. Pár nap múlva lehetett is rajta látni, hogy
vékonyabb lett.
Paggy, már írtam, de igazán sokat fejlődtél a fotózásban. Nemcsak élesebbek, mint a régebbiek, hanem mintha más
szemmel néznéd a megörökítendő világot. Nagyon tetszenek ezek a pesti képek is!
Nem tudom, hogy írtam-e már, de a miskolci lakás nem az enyém, hanem a nagyobbik fiaméké. Itt laktak addig, amíg
össze nem házasodtak. Utána nagyobbat vettek, ezt meg ki akarták adni, aztán meggondolták magukat. Mivel ez egy
családi házas, "sok zöldes" környék, és a menyem szülei is pár utcányira laknak, nem költöztek messzire, csak ötszáz
méternyire (most a hétvégén mértük le). Egy bűvös háromszögben fogunk élni.
Nincs nagy erkély, csak egy kis kilépő, de ha lenne, akkor se tudnék semmit nevelgetni, mert hónapokat nem leszek otthon.
Ezt a témát elengedtem. maradnak a csírák és a mikrozöldek.