Paggy! Én nem tudom mi lett velem. Eddig csak az "itthoni" fiam volt a Magas-Tátra szerelmese,
engem hidegen hagytak a havas hegycsúcsok, a fenyőerdőtől pedig sokkal szebbnek tartom a mi
vegyes erdőnket, vagy bükköseinket. A fiam télen rendszeresen jár síelni, ő azóta Tátrafüggő.
Én nem síelek, így én kicsit megkésve kezdtem el érezni azt, amit ő már évek óta. Az még nem
volt elég a szerelem kialakulásához, hogy Zakopánéban kétszer is felmentünk a kilátóhoz, és
láthattuk a Magas-Tátra vonulatait. Gyönyörű fotókat csináltam, és ámulatba is ejtett, de ettől
több nem történt. A szerelem akkor kezdődött, amikor májusban először kerültem nagyon közeli
kapcsolatba egy számomra magas heggyel, a Lomnici-csúccsal. Akkor még csak a Kő-pataki-tóig
jutottunk, de a magas hegy közelsége nyújtotta érzés semmihez sem volt hasonlítható. meg voltam
hatva. Amúgy is szeretem a természetet, a magasságot úgyszintén, itt összejött mindkettő.
Teljesen megbolondított ez a hegy. Azért ez, mert ezt felvonókkal fel lehet felfedezni. Örök telhetetlenné
tesz. Most a nyereg miatt vágyunk vissza. Szeretnénk az ösvényen végigmenni, és a hegyek nyújtotta
látványt magunkba szívni. Az, hogy kicsit mászni kellett hozzá, az külön érdekesség volt. Izgalommal
vártuk, mit fogunk látni, ha felértünk.
Én almás rétest kérnék barack nélkül, fahéjasan!
Kata! A gyerekek több helyre felmásztak, mint én, de ami általam is mászható volt, az nem okozott
nagy gondot legalábbis felfelé... visszamászni nehezebb volt. Háttal jöttem le, mint a rák, és tovább
tartott, mint felmászni. A gyerekek féltettek, azt mondták, rossz nézni, ahogy mászok és szerintük
bizonytalankodom, de nem érdekelt, mit mondanak, látni akartam, mi van a kőcsipkék mögött.
Mondták, hogy adjam oda a fényképezőt, majd ők fotóznak, de erről meg én nem akartam hallani.
Szóval a képeket mindet én csináltam. Ahová nem jutottam fel, onnan nincs kép.
Fémzöld döglégy az oregánón:
A kis tacsi meg aranyos kis falat...igazán szívtipró kis egyénisége van már most látszik rajta.! 
