Sziasztok Kislányok!Nagyon sok fotóval el vagyok maradva. Nem baj, lassan kiteszegetem őket.
Most egy szeptemberi szomorú, és egy novemberi happy enddel záródó történetet hoztam, képekkel illusztrálva.
A szeptemberi történetben az az izgalmas, hogy a kezdetben pár szavas hírből, hogyan bontakozik ki egy család
tragédiája, és hogy milyen út vezet el odáig.
A lenti képet szeptember 24-én fotóztam. Az előző napon még nem voltak ott a mécsesek meg a virág. Sejtettem,
hogy halálos baleset történhetett. Mikor hazaértem, a fb-on az egyik miskolci csoportban azonnal szembejött velem
a hír. Egy 32 éves két gyerekes nő átbújt a korlátok közt, és az úttesten átszaladva elütötte egy autó. Ennyi volt,
amit megtudtam aznap.

Októberben az itthoni (nagyobbik) fiam és menyem meghívott szülinapi ebédre (az én szülinapomat ünnepeltük) a Murphy's
nevű miskolci étterembe. Erről itt van pár fotó.
A kajáról nem készült fotó. Olyan ritkán tudunk így együtt lenni, hogy nem akartam a beszélgetésünket fotózással
megszakítani. Nem volt vegán fogás, ilyenkor a vegetáriánus kaják közül szoktam válogatni. Töltött gombafejeket
ettem zöldséges rizzsel.
A tulaj nagy futballrajongó, kint is és bent is sálak, aláírt focilabdák, kupák, trófeák, na meg preparált halfejek, és
halloweeni dekoráció fogadott bennünket. Jó volt a hangulat és az étel is. Bár belépésünkkor Kozsó Szomorú szamuráj
című nagysikerű szerzeménye szólt a hangszórókból. Szerencsére csak ez az egy "félresiklás" volt, jöttek a jobb zenék is.
A fiam, a menyem és az étterem:





Hazafelé menet a baleset helyszíne mellett hajtottunk el, amikor megkérdeztem a gyerekeket, hogy hallottak-e a tragédiáról.
Mondták, hogy hallottak, sőt a menyem, aki a miskolci Boschban dolgozik ismerte is a nőt, mert az szintén ott dolgozott.
Kiderült, hogy Miskolctól nem messze laktak, a férjével együtt jártak be dolgozni autóval. A férje mindig ezen a helyen tette
ki a feleségét (a képen nem látszik, de a jobb oldalon, a mécsesektől kb. harminc méterre van egy nagy parkoló), aki aztán a
parkoló mellett lévő aluljáróban szokott átmenni a képen az út túloldalán lévő Búza térre, ahol buszra szállva ment tovább a
munkahelyére. Az aluljárót kb. két héttel előtte lezárták, mert felújítják, a hölgy pedig meg akarta spórolni azt az ötven
métert, amit a zebráig meg kellett volna tennie, inkább átszaladt az úttesten. Egy autó lassított, elengedte a nőt, de a másik
sávból érkező nem látta őt, így az nem fékezett, és megtörtént a baj. Megtudtam azt is, hogy egy nagyon kedves, családszerető
fiatal hölgy az áldozat, aki imádta két kisgyerekét, és hogy nagyon szépen éltek a férjével.
A másik történetem egy videóval kezdődik. A videóban egy üzletben állunk Lilykével, ahol épp egy zenélő karácsonyi díszt
veszek neki. A videó a lányomnak készült, neki küldtem el. Iskolai szünet volt, ezért kóboroltunk kettesben az unokámmal,
a többiek dolgoztak. Tavaly ugyanebben a boltban szintén kapott tőlem egy zenélő játékot. Annyira szereti, hogy nem lehetett
karácsony után eltenni, egész évben elől van, ki-be kapcsolgatja. Szerencsére néma módban is működnek.
Tudni kell, hogy mindenki Lilynek vagy Lilykének szólítja Lilykét, de a lányom és én soha nem mondjuk ezt neki. Számunkra
ő Baba, Babuci, Babka, Babi, Babika.... és még vagy tíz féle verzió létezik...

Ezt halljátok majd a videóban is.
https://www.youtube.com/shorts/D_3GHHbUqoQKifizettük a játékot, és indultunk hazafelé. Kisütött a nap, így bepróbálkoztunk a játszótérrel, hátha felszáradt a víz a játékokról
(minden nap esett). Nem volt szerencsénk, de annyi papírzsepi volt nálam, hogy a hintát le tudtam törölni. A szatyrot, amiben
a játék volt, felakasztottam egy pad háttámlájára, hogy tudjam lökni Lilykét.
Már csak otthon, ebéd után jutott eszembe, hogy a padon felejtettem a szatyrot. Lilyke álmos volt, már kiválasztotta melyik
meséskönyvből olvassak neki, szó se lehetett róla, hogy újra felöltöztessem, és elcűgöljem a nem túl közeli játszótérre. Megírtam
a lányomnak, hogy hogy jártam, és imádkoztam, hogy ne jusson eszébe a játék, mert nagyon sírt volna, ha kiderül, hogy elhagytuk.
Gondoltam, ha a lányom hazajön, elugrunk és veszünk egy másikat.
Zsuzsinak egy óra múlva volt az ebédszünete, akkor olvasta el, amit írtam. Gondolta tesz egy próbát, hátha még ott találja
a szatyrot a pad támláján. Ott volt! Lefotózta, és elküldte, hogy meg tudjam nyugtatni a gyereket, ha eszébe jutna, majd visszament
dolgozni. Még jó, hogy 15 perc autóútra van a munkahelye.
Kérdezhetitek, hogy hogy nem tűnt fel Lilykének, hogy eltűnt a játék. Hát azért, mert mikor hazaértünk, levetkőztünk, kezet mostunk,
ő azonnal elkezdett valamivel játszani, aztán ettünk, lefeküdtünk, szóval elterelődött róla a figyelme, ahogy az enyém is.