Sziasztok!
Először csak nézelődni akartam, feltölteni magam a képekkel, mert kicsit zakkanatra sikerült a mai nap.
De csak tolong belőlem a mondanivaló, igy pár szó erejéig szószátyárkodok.

Éva! Ismerős ez az érzés, hogy mi van akkor , ha megszökik, elszökik. Mindkét kutyánknál a férjem hagyta nyitva a kaput. Az idősebb, aki már nem él egyszer nagy hóban indult sétálni a mögöttünk levő erdőben. ÉN hajat mosva, törött lábbal, fürdőköppenybe, nagykabátba, a fiam felöltözve rohantunk. Szerencsére nem ment messze, a szomszéd időben észrevette és szólt. Ödönünk szintén a férjem miatt indult útnak, a háta mögött kiosont és a szokásos séta útvonalon gyalogolt. Kétfele indultunk keresni. Hát meghűlt az ereimben a vér, amikor a főúton megláttam, hogy sétál az autók között, ahol állt a forgalom. Még most is kiver a hideg veriték, ha rágondolok. Érti a kézjeleket, na nem sokat azért, kiabáltam neki eldobva a biciklit és rohant hozzám. Hát sirtam amikor megfogtam, úgy meg voltam ijedve.
Mondtam is a férjemnek még egy ilyen és ki lesz zárva!
Gabóci! Annyira téliesen gyönyörűek ezek a képek, hogy az embernek kedve támadna sétálni ott. Én szeretem a telet, talán azért mert a naptól nap allergiám van, nem birom a nagy meleget sem. TÉlen felöltözök, mint a barlangi medve, felpattanok a biciklire és irány az elintéznivaló. Egyedül a jégtől félek mióta törött a bokám.
Paggy! Az a fa ott középpen...., nem is tudom hirtelen mihez hasonlitani. Talán amikor kizöldül életre kel látványilag. Most olyan, mintha megfoszották volna az erejétől. Virtuális barangolást nem felejtem, most kicsit fáradt vagyok, de fogok nézelődni.