Spoiler: mutasd
Az elit kivételével egyetlen római sem tekintette saját lakását élete centrumának, napközben mindenki a nyilvános térben létezett: a munkát az utcán végezték, folyamatos volt a jövés menés. „A nyilvános tér – néhány szent helyet és a császári palotákat leszámítva – társadalmi osztály-hovatartozástól függetlenül bárki számára hozzáférhető volt. A rabszolgák is elvegyültek a szabadok között” – írja Straub. A városlakók állandó párbeszédben álltak egymással, szabadon terjedtek eszmék és hitek. Bár a társadalomtörténeti alapvetés szerint az athéni agóra az emberi önrendelkezés origója, Straub ezt kétségbe vonja, mondván: a görög városállamokban csupán a teljes jogú, hadviselő polgárság vett részt a nyilvánosságban, Rómában viszont a teljes – a birodalom fénykorában – milliósra tehető lakosság. Ez persze nem (általános) választójogon alapuló demokráciát jelentett, hanem a köz- és magánügyektől a kultúráig szinte minden területen nyitott társadalmat, amelyben az emberi interakciók nem redukálódtak „kaszton belüli” érintkezésekre.
A város mint világszínpad
A barbár betörések, az ezzel párhuzamosan növekedő bürokratikus rendmánia, a lehűlést hozó éghajlatváltozás, a járványok által megtizedelt népesség az időszámítás utáni 6-7. századra kiürítette a birodalom városait is. Straub szerint a kereszténység felvételét követően csak a kisebb poliszok, mint Nápoly vagy Regensburg őrizték az antik urbánus életformát.
A nyilvános tér az elnéptelenedő városokból az egyházi központokba tevődött át. A kolostorok és a templomok a mai közgondolkodással ellentétben ugyanis nem holmi csendes, spirituális elvonulásra rendszeresített helyek voltak, hanem afféle agórák, ahol a teológiai viták mellett a köz- és üzleti ügyek is a mindennapok részei voltak, ahol szolga és uraság találkozhatott. A ezredforduló után a mai Olaszország és Spanyolország területén virágzott fel az urbanizmus. A talján városállamokban, fejedelmi központokban szárba szökkent reneszánsz nem csupán az antikvitást hozta újra divatba, de az organikus városi életformát is, amelynek ugyanúgy része volt a közügyek kitárgyalása, mint a bordélyok látogatása.
Straub felhívja a figyelmet arra, hogy a kereszténység idején az év fele különféle ünnepekkel telt, éppúgy, mint az ókorban. Márpedig ezeken szegény és gazdag egyenlővé vált, valahogy úgy, mint a télbúcsúztató karneválokon, amelyek a szigorú hierarchiát megbontva lehetőséget adtak a szó szerint önfeledt vigalomra. (Karnevál idején a papok számára sem volt kötelező betartani fogadalmukat, ahogy a feleségeknek sem kellett gondolniuk az örök hűséggel.)
A város mint világszínpad
A barbár betörések, az ezzel párhuzamosan növekedő bürokratikus rendmánia, a lehűlést hozó éghajlatváltozás, a járványok által megtizedelt népesség az időszámítás utáni 6-7. századra kiürítette a birodalom városait is. Straub szerint a kereszténység felvételét követően csak a kisebb poliszok, mint Nápoly vagy Regensburg őrizték az antik urbánus életformát.
A nyilvános tér az elnéptelenedő városokból az egyházi központokba tevődött át. A kolostorok és a templomok a mai közgondolkodással ellentétben ugyanis nem holmi csendes, spirituális elvonulásra rendszeresített helyek voltak, hanem afféle agórák, ahol a teológiai viták mellett a köz- és üzleti ügyek is a mindennapok részei voltak, ahol szolga és uraság találkozhatott. A ezredforduló után a mai Olaszország és Spanyolország területén virágzott fel az urbanizmus. A talján városállamokban, fejedelmi központokban szárba szökkent reneszánsz nem csupán az antikvitást hozta újra divatba, de az organikus városi életformát is, amelynek ugyanúgy része volt a közügyek kitárgyalása, mint a bordélyok látogatása.
Straub felhívja a figyelmet arra, hogy a kereszténység idején az év fele különféle ünnepekkel telt, éppúgy, mint az ókorban. Márpedig ezeken szegény és gazdag egyenlővé vált, valahogy úgy, mint a télbúcsúztató karneválokon, amelyek a szigorú hierarchiát megbontva lehetőséget adtak a szó szerint önfeledt vigalomra. (Karnevál idején a papok számára sem volt kötelező betartani fogadalmukat, ahogy a feleségeknek sem kellett gondolniuk az örök hűséggel.)
.
Paggy
