hasonlítani, azt kéne mondanom, hogy a túróból készült finomabb. De ha nem hasonlítom
semmihez, akkor azt mondom, hogy nagyon ízlett ez a kölesgombóc. És végül is ez a lényeg,
mert túróból készültet már nem eszem.
Szóval a többszörös vízben átmosott egy csészényi köles négy napig fermentálódott felforralt
és visszahűtött vízben. Ezalatt az idő alatt a befőttes üveget nem nyitottam ki. A második
nap után aktívan folyt belőle a lé.
Négy nap után leöntöttem róla a vizet, ami már citrusos ízű volt. Bár meg lehetett volna inni,
de nem ízlett annyira, ezért csak a felét fogyasztottam el. Utólag jutott eszembe, hogy valamivel
ízesíthettem is volna, de már utána vagyok.
Az egy csésze kölest egy csipet sóval, két csésze vízben feltettem főni. Elég sokára puhult meg
(kb. fél órát főztem), és a vége felé kétszer is pótolnom kellett a folyadékot. Mindkétszer víz
helyett zabtejjel pótoltam (kb. 2 dl-t). Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de a köles egyre
selymesebb állagú lett. Egy problémám volt, nem tudtam, meddig kell főzni, mikor éri el az optimális
állapotot. Amikor másodszor is magába szívta az összes zabtejet, levettem a tűzről. Késznek
nyilvánítottam. Legközelebb kuktában fogom megfőzni.
A főzés alatt egyre savanyúbb lett a köles íze. Valóban képes helyettesíteni a túrót. A masszát
kóstolgatva, el tudtam képzelni, hogy egy kevés édesítőszerrel, citromhéjjal bőven elmehetne
palacsinta tölteléknek.
Mikor langyosra hűlt a massza, gombócokat formáztam belőle, majd darált mákba, dióba és
mandulába forgattam őket. Tetejükre kevés juharsziruppal elkevert vegánfölt halmoztam, és még
a sziruppal is meglocsoltam őket.
A csészényi mennyiségből 9 darab gombóc lett. Hármat ettem meg, de az bőven elég is volt.


