Hozzávalók 2-3 személyre:
A sült zöldséghez:
fél piros, zöld és sárga színű kaliforniai paprika
1 nagy kimagvalt paradicsom
kb. 30 dkg édes káposzta
1 nagy fej lila hagyma
3 gerezd fokhagyma
fajitas fűszerkeverék (de lehet bármi, ízlés szerint)
só, bors,
kevés olaj

A zöldségeket nagyon vékonyan felszeletelem, majd forró olajra dobom. Rányomom a fokhagymát,
és megszórom a fűszerekkel. Addig kevergetem, amíg a keletkezett lé elfő alóla.

A sült cukkinihez:
1 közepes cukkini
só, bors
kevés olaj
A cukkinit felkarikázom és egy tálba teszem. Kevés sót és borsot szórok rá, meglocsolom egy evőkanálnyi
olajjal és összekeverem. Ezután egy serpenyőben pirulásig sütöm őket.
Életem legjobb választása volt ez a kerámia bevonatú serpenyő. Egyszerűen semmi, de semmi nem ragad,
az aljára vagy a falára. Használat után egy papírtörlővel ki lehetne törölni. Imádom.

A petrezselymes bulgurhoz:
egy csésze nagyon apró szemű bulgur (átlagos, kb.2,5 dl-es)
két csésze forró víz
egy csokor petrezselyem
só
kevés olaj
Én apró szemű bulgurt vettem (teljesen tudatlanul, nem tudtam, hogy van másféle is), ebben az a jó,
hogy szinte nem is kell főzni. A két bögre forró vizet ráöntöttem a bulgurra - amit előtte átmostam -
hozzáadtam a sót, és lefedve rátettem a jó meleg, de már kikapcsolt állapotban lévő főzőlapra. Mire
az kihűlt, a bulgur is kész lett. Beletettem az apróra vágott petrezselyem zöldet, öntöttem rá egy
kevés olajat, és összekevertem.

Nekem ez az étel is nagyon ízlett!


Rita ételei most megint annyira szuperek, hogy alig bírom kivárni hogy betankolhassak, de lehet megcsinálom mirelit karfiollal az egyik verziót.
. mindenesetre vette a lapot, ami azt jelenti, hogy úgy 3-4 tincsenként nyugton volt. Általában géppel nyírom, de túl hosszú volt már a haja szegénykémnek, és gondoltam most megpróbálom egy kicsit másként csinálni neki..
Bezzeg a fényképeknél..az mindent elárul, ahogy egy pillanatra nem volt hajlandó úgy tartani a fejét, hogy az új frizut megmutathassam. látni a lendületet a kezével is..hát még én is megszédültem...pillanat alatt csináltam 12 fotót, ahogy lenyomva tartottam a gombot, abból választottam ki az érzékelhető két szélsőségeset meg a majdnem jót
Megyek is, ne kelljen ma sokat várni rám...úgy szeret elaludni hogy olvasok mellette..nem felolvasok neki, bár az is előfordul, csak maga a a tény hogy ott vagyok mellette sokat jelent. Azért nem bírtuk egyikünk sem a kollégiumot, bentlakást..anno. Jövök majd holnap ha megadatik..















[/urlDr Fajcsák Györgyi a kiállítás kurátora:









